Rajt-cél győzelemmel kezdett az Alba

Horne triplájával indult a találkozó, majd egy labdaszerzés után zsákolt is az Alba légiósa, Planinic szerezte a bolgárok első két pontját. Vojvoda mutatott be egy 2+1-es akciót, Rideau tört be, Filipovity dobott be két büntetőt (10-4). Arnett második esélyből szerzett könnyű kosarat, Smith ezúttal a kispadon kezdett, de rögtön szerzett egy kettest, Horne tett vissza egy rontott dobást. Planinic válaszolt, Filipovity maradt teljesen üresen a sarokban és büntetett, Smith volt jókor jó helyen egy támadólepattanónál (19-8). Filipovity szerzett sorozatban négy hazai pontot, Kostov ezalatt két triplát vágott be, Thomas értékesített egy tempót. Vojvoda tett fel egy ziccert, Simeonov is betalált kintről, a negyed viszont Horne hármasával ért véget - írja a BB1.hu. 30-17

Nichols kettesével folytatódott a játék, Vasov szórt egy triplát, az Alba irányítója aztán egy 2+1-et is összehozott. Vasov fejezett be egy gyorsindítást, Thomas köszönt be távolról, Vasov ezt azonnal visszadobta (38-25). Horne folytatta a triplák sorát a sarokból, majd Kass is, a bolgár bajnok pedig időt kért. Simeonov nehéz kettes dobott be dudaszóra, Horne tempója után Rideau is dobott egyet, az Alba 41-ese aztán két büntetőt is a helyére tett (48-29). Egy nagyobb kosárszünetet Smith tört meg, Bachkov tört be, Session zsákolt. Vojvoda dobta be a büntetőit, a félidőt négy vendég pont zárta, az Alba így is magabiztos, 15 pontos előnnyel vonult a nagyszünetre. 52-37

Kostov kettese indította a második 20 percet, Vojvoda dobott egy hármast, Planinic egy pontot a vonalon hagyott. Rideau verte meg emberét, Smith kapott remek bejátszást, majd Kostov kosarára is válaszolt (59-44). Nichols dobta be a büntetőit, Horne triplájával megint elérte a differencia a 20-at, a Rilski pedig ismét időt kért. Filipovity szerzett két pontot, Simeonov újabb hármast szort, Nichols tört be. Session javított egy rontott dobás után, Smith ismét kimagyarázott magának két technikaival egy kiállítást, Kostov dobta be mindkét büntetőt, Alejandro Zubillaga pedig időt kért (68-51). Horne könnyű ziccert tett fel, Kostov kettese után Nichols adott nagy passzt Krivacevicnek, Thomas büntetői voltak jók. Karamfilov és Nichols egy-egy triplát, Bachkov egy tempót, Vojvoda pedig két büntetőt dobott be. A negyed végét megnyomta Zubillaga csapata, 30 perc után a Fehérvár 27 ponttal állt jobban. 85-58

Ahogy az első, úgy a negyedik negyed is Horne-triplával kezdődött, Rideau ziccerezett, aztán kintről is pontos volt, ahogy Filipovity is. Session használt ki egy védelmi hibát, Vojvoda találta meg Krivacevicet, Arnett egy második esélyt váltott pontokra (93-70). Krivacevic egy pontot a vonalon hagyott, Kostov középtávolija volt jó, az utolsó 5 percre így 22 pontos különbséggel érkezett meg a két csapat. Természetesen az Alba innen mér nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, így győzelemmel kezdte meg szereplését hazai pályán a FIBA Europe Cupban. 100-88

 

Alba Fehérvár - Rilski Sportist 100-88 (30-17, 22-20, 33-21, 15-30)

FIBA Europe Cup, csoportkör, 1. forduló.
Székesfehérvár, Alba Regia Sportcsarnok.
Játékvezetők: Marek Kukelcik (szlovák), Stylianos Simeodinis (görög), Mehmet Sahin (török).

Alba Fehérvár: Nichols 12/3, Vojvoda 14/3, Filipovity 18/6, Horne 27/15, Krivacevic 7. Csere: Párkányi -, Smith 10, Kertész -, Kass 3/3, Thomas 9/3.

Rilski Sportist: Rideau 13/3, Arnett 7, Bachkov 4, Georgiev 3/3, Planinic 8. Csere: Karamfilov 3/3, Kostov 16/6, Session 12/3, Simeonov 10/6, Vasov 12/9.

 

 

Vereséget szenvedett Portugáliában a Szolnok

Douglas triplájával a portugálok szerezték meg a mérkőzés első pontjait, Jovanovic csak egy büntetőt dobott be, Marble ziccerezett. Aimaq és Lewis dupláival hamar eltüntette hátrányát a Szolnok, Marble fadeaway-e volt tökéletes, Aimaq tett vissza egy rontott dobást, Douglas dobta át távolról Lukácsot, Lewistől jött azonnal a válasz a túloldalon (10-10). Szubotics büntetőivel a mérkőzés folyamán először az Olaj állt jobban, Fayne zsákolt, Queiroz Landis átadását váltotta két pontra. Marble tört be, Pallai dobta be a büntetőit, Delgado dolgozott jól a festékben, Lewis egy pontot a vonalon hagyott (18-15). Queiroz kapott hatalmas labdát Delgadótól, Peringer egy büntetőt értékesített, a negyedben pedig már több pont nem született, 10 perc után négy ponttal állt jobban a Porto. 20-16

Washpun nevéhez fűződött a második negyed első duplája, Landis lendületből verte meg emberét, Lewis triplája nagyon kellett a Szolnoknak két és fél perc után. Aimaq 2+1-es akciójával zárkózott tovább a magyar csapat, Marble a második büntetőjét küldte a helyére, Williams is (26-22). A mérkőzés ezen szakaszában a tempó és a küzdés nagy volt, de mindkét csapat sokat hibázott. Aimaqot találta meg üresen Lewis, Marble szerzett két pontot, Oliver Vidin pedig időt kért. Fayne dobott be két büntetőt, Marble nehéz ziccert tett fel Rudner szorításában, Aimaq fontos kosarat szerzett második esélyből. Douglas villant, Fayne büntetett meg egy eladott labdát zsákolással, a Porto ellépett 10 ponttal, így az Olaj ismét időt kért. Ennek ellenére a félidőben már csak portugál pontok születtek, a nagyszünetre így 12 pontos előnnyel mehetett a házigazda. 38-26

Landis dobta be a büntetőit, Lewis és Lukács összjátéka eredményezett két pontot, Aimaq zsákolt. Williams pöcizte vissza Douglas rontott dobását, Szubotics dobott egy hármast, Fayne használt ki egy rossz szolnoki váltást (44-33). Aimaq újabb támadólepattanót váltott két pontra, Fayne csak az egyik büntetőjét dobta be, Lewis távolról talált be, Landis dobta ezt vissza azonnal. Lewis egy tempót is bevágott, ráadásul Omlid büntetői után egy trojkát is, Washpun tempója volt utóbbira a hazai válasz. Delgado 10 pont fölé növelte a differenciát, Lewis viszont elképesztő szériát futott kintről, Washpun és Krnjajski hármasai zárták a harmadik negyedet. 57-49

Queiroz csinált egy 2+1-et, Lewis ezt egy triplával ellensúlyozta, Delgado a második büntetőjét tette helyre, ahogy Douglas is. Lewis megmutatta, hogy bentről sem elveszett, Douglas javított mezőnyből, Fayne zsákolt gyorsindításból, Oliver Vidin szűk öt és fél perccel a mérkőzés vége előtt magához hívta csapatát (66-54). Lewis távoli kettese volt jó, Williamstől jött a válasz, Szubotics elképesztő hármas süllyesztett el, Fayne zsákolt ismét. Aimaq hozott össze egy 2+1-et, Douglas büntetőivel az utolsó két percre 10 pontos különbséggel érkeztünk meg. A Szolnok innen már nem tudott csodát tenni, így vereséggel kezdte nemzetközi szereplését. 77-68

 

FC Porto - NHSZ-Szolnoki Olajbányász 77-68 (20-16, 18-10, 19-23, 20-19)

FIBA Europe Cup, csoportkör, 1. forduló.
Porto, Pavilhao Dragao Arena, Portugália.
Játékvezetők: Zafer Yilmaz (török), Gintaras Maciulis (litván), Javier Torres Sanchez (spanyol).

Porto: Douglas 16/9, Landis 7/3, Marble 13, Fayne 13, Williams 5. Csere: Cardoso -, Delgado 5, Guerreiro -, Omlid 2, Queiroz 7, L. Silva -, Washpun 9/3.

Szolnok: Jovanovic 1, Lewis 27/18, Lukács 2, Szubotics 10/6, Aimaq 22. Csere: Krnjajski 3/3, Pallai 2, Peringer 1, Rudner -.