A PTE PEAC parasport szakosztály keretében működő PTE PEAC Rolling Basket kerekesszékes kosárlabdacsapat 2024. november 30-án és december 1-jén negyedik alkalommal szervezte meg a Rolling Basket Cup nemzetközi sporteseményt. A helyszín a pécsi Nemzeti Kosárlabda Akadémia sportcsarnoka volt.
 
 
A fogyatékossággal élő embereknél nem csak a testi, lelki egészségük javításához, hanem a társadalmi és munkaerő-piaci integrációjukhoz is nagymértékben hozzájárul, ha rendszeresen sportolnak, és támogató közösségbe járnak. A szervezők célja, hogy egy érzékenyítéssel és toborzással egybekötött nemzetközi kerekesszékes kosárlabda torna megszervezésével megmutassák mindenkinek, hogy sérülten is van értelme az életnek, a fogyatékossággal élő embernek is vannak a sportolás által is lehetőségei, sikerélményei, örömei. Az érzékenyítő program során pedig valamennyi érdeklődő, résztvevő kipróbálhatta a kerekesszékes kosárlabdán kívül még a városunkban űzhető parasportokat.
 
 
Az eseményen részt vett Konkoly Zsófia és Vereczkei Zsolt, háromszoros paralimpiai bajnok úszó is. Zsófi edzőjével, Jancsik Árpáddal részt is vett a délelőtti versenyen.
 
 
A PTE PEAC Rolling Basket csapatának tagjai mintát mutatnak a fogyatékkal élőknek és az épeknek egyaránt, hogyan működik egymás megértése, a tisztelet, az empátia, az elfogadás, a tolerancia, az együttműködés, a felelősségvállalás, a bizalom. 
 
 
A nemzetközi tornán a pécsieken kívül egy szlovén, egy szerb és egy horvát csapat vett részt. A rendezvényt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke nyitotta meg. A sportesemény lehetőséget biztosított arra is, hogy tartós sportbarátságok szövődjenek. A mezőny kiegyenlített erőviszonyokat tükrözött, melyből a szerb kosarasok kerültek ki győztesen. A nemzetközi mezőnyben a magyar színeket képviselő pécsi csapat becsülettel helyt állt.
 
A díjakat Sztojkovics Éva, 147-szeres magyar válogatott kosárlabdázó, a Rátgéber Akadémia létesítményvezetője, Mészáros Zalán 110-szeres magyar válogatott kosárlabdázó, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége szakmai és utánpótlás bizottságának elnöke, valamint Zalay Zoltán, a Rátgéber Akadémia sportigazgatója adta át.
 
 
 
 
Az eredmények
 
PTE PEAC Rolling Basket (magyar) – WBC Mega Despot (szerb) 37:49
KKI Brod” Slavonski Brod (horvát) – „D.P. Podravja” Maribor (szlovén) 56:53
WBC Mega Despot - KKI Brod” Slavonski Brod 74:51
PTE PEAC Rolling Basket - „D.P. Podravja” Maribor 48:33
„D.P. Podravja” Maribor - WBC Mega Despot 48:75
KKI Brod” Slavonski Brod - PTE PEAC Rolling Basket 44:39
 
 
 
Végeredmény
 
1. WBC Mega Despot 6 pont
2. KKI Brod” Slavonski Brod 5 pont
3. PTE PEAC Rolling Basket 4 pont
4. „D.P. Podravja” Maribor 3 pont
 
 
 
A torna All star csapata
 
Bojan Brkic (WBC Mega Despot)
Zeljko Kladaric (KKI Brod Slavonski Brod)
Mico Ostojic (D.P.Podravja Maribor)
Boda Ferenc (PTE PEAC Rolling Basket)
Pero Kuzmanivoc (WBC Mega Despot) - MVP
 
 
 
Sikerként könyvelhető el, ha az épek és a fogyatékossággal élő emberek egyaránt eljöttek a rendezvényre, és majd akár játékosként, akár szurkolóként, vagy pártoló tagként részt vesznek a közösség életében a jövőben.
 
A parasportokat bemutató rendezvény az Aktív Magyarország, a NETA program és a Magyar Paralimpiai Bizottság támogatásával valósult meg.
 
A nemzetközi torna a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége támogatásával valósult meg.