MKOSZ logo
MKOSZ logo Hunbasket TV logo

Női NB I. A csoport- 2024/2025

2024. 10. 05 | 15:30

3. forduló

(17-10, 24-10, 19-11, 27-4)

Helyszín: DVTK Multifunkciós Sportcsarnok Centerpálya

Játékvezetők: Nagy Viktor , Horváth Csongor Béla , Nepp László Oszkár

Ellenőr: Gergely Csaba

mérkőzés fotók

Nyilatkozatok

Hazai edző nyilatkozata

Völgyi Péter : Amit elterveztünk, meg tudtuk valósítani. A fiatalok sokat tudtak játszani, és jól éltek a lehetőséggel. Nagyon várjuk az Euroliga-rajtot, már kicsit oda fókuszált mindenki. Ennél jobban kell majd játszanunk Franciaországban. Nagyon várjuk, hogy végre teljes csapattal készülhessünk, és minden sérültünk felépüljön.

Vendég edző nyilatkozata

Armaghani Ármin : Gratulálok a Diósgyőrnek, megérdemelten nyertek. Az első negédben magukhoz képest talán gyengébben is játszottak, amiket nem tudtunk kihasználni. Gyermeteg hibákat vétettünk, ez volt az eddigi leggyengébb teljesítményünk. A jövőhéten Győrben játszunk, amely hasonlóan bitang erős csapat. Igyekszünk jobb teljesítményt nyújtani.

Hazai játékos nyilatkozata

Monika Grigalauskyte : Minden csapat meg szeretné verni a regnáló bajnokot, aki a DVTK Arénába jön játszani. Az első negédben sok pontot engedtünk az ellenfélnek, aztán megtaláltuk a ritmusunkat. Fejben már egy kicsit a szerdai Euroliga-meccsre fókuszáltunk. A Basket Landes nagyon gyors játékot játszik, és jó dobóik vannak. A jó periódusok hosszát szeretnénk kitolni, és a rossz periódusokat lecsökkenteni.

Vendég játékos nyilatkozata

Zsámár Lili : Szeretnék gratulálni a Diósgyőrnek. Dominálták a játékot. Az első negyedben megleptük őket a védekezésünkkel, viszont utána szétestünk. 3 kemény meccsen vagyunk túl, viszont össze kell magunkat szednünk, mert két hét múlva olyan meccs jön, ahol már nem hibázhatunk.

Statisztika

team logo DVTK HUNTHERM
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk Fejlett statisztika VAL
Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
Jovanovic Milica Jovanovic Milica (35) 1 12 23 2 4 50 0 1 0 2 5 40 2 3 66.7 4 2 6 1 0 1 2 5 1 0 129.1 50.9 54.5 50 20
Lelik Réka Lelik Réka (13) 1 20 21 3 4 75 2 2 100 2 2 100 4 4 100 3 0 3 1 1 0 3 4 0 0 186 65.1 100 100 29
Grigalauskyté Monika Grigalauskyté Monika (28) 1 14 21 3 5 60 0 0 0 1 1 100 5 6 83.3 3 5 8 0 1 2 6 1 0 0 142.7 58.5 77.8 75 25
Aho Tyra Nolwenn Aho Tyra Nolwenn (10) 1 8 20 3 6 50 1 1 100 0 0 0 0 0 0 4 2 6 1 2 1 3 3 1 0 112.6 45.5 57.1 57.1 17
Charles Kaila Ashlee Helen Charles Kaila Ashlee Helen (5) 1 0 16 0 2 0 0 2 0 0 2 0 0 0 0 3 1 4 1 2 1 1 0 0 0 7.6 69.2 0 0 -2
Tenyér Zsófia Tenyér Zsófia (13) 6 21 2 3 66.7 0 0 0 0 0 0 2 3 66.7 2 0 2 3 2 3 2 2 2 0 113 34.2 75 66.7 13
Miklós Melinda Miklós Melinda (7) 2 21 1 1 100 0 0 0 0 4 0 0 0 0 4 0 4 6 1 1 1 3 0 0 76 23.2 20 20 11
Tadic Ana Tadic Ana (15) 10 19 4 7 57.1 0 0 0 0 0 0 2 2 100 5 5 10 0 0 0 1 2 0 0 157.5 48 62.5 57.1 20
Kányási Veronika Kányási Veronika (7) 6 19 0 2 0 0 2 0 2 6 33.3 0 0 0 1 0 1 1 1 2 0 2 0 0 62.9 58.6 30 30 1
Fárbás Eliza Fárbás Eliza (15) 7 13 2 2 100 0 0 0 1 3 33.3 0 2 0 3 1 4 0 0 2 1 0 1 0 100.4 39.9 58.3 70 9
Poczkodi Zsófia Elena Poczkodi Zsófia Elena (0) 2 6 0 0 0 0 0 0 0 2 0 2 2 100 2 0 2 0 0 2 1 0 0 0 188.7 32 50 0 3
87 200 20 36 55.6 3 8 37.5 8 25 32 17 22 77.3 34 16 50 14 10 15 21 22 5 0 119.2 48.6 55.3 50.7 146
team logo BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Közeli Középtávoli Távoli Büntető Lepattanó Labda Fault GP Blokk Fejlett statisztika VAL
Játékos K. P. Idő S K % S K % S K % S K % V T Ö SZ EL SA KI SA KI O.RTG D.RTG TS% ES%
Haines Sabrina Nicole Haines Sabrina Nicole (0) 1 15 32 1 5 20 2 5 40 3 6 50 0 0 0 3 3 6 0 2 2 4 1 0 0 97.2 116.8 46.9 46.9 14
Vári Zita Vári Zita (4) 1 5 25 0 3 0 0 0 0 1 3 33.3 2 2 100 0 0 0 1 2 3 2 0 0 0 44.7 104.6 35.7 25 1
Juhász Angéla Blanka Juhász Angéla Blanka (99) 1 5 25 0 1 0 1 1 100 0 1 0 3 6 50 4 0 4 1 5 2 3 0 0 0 33.1 115.6 41.7 33.3 3
Zsámár Lili Zsámár Lili (27) 1 2 24 1 4 25 0 2 0 0 2 0 0 0 0 1 1 2 0 2 2 1 1 0 2 27.8 121.6 12.5 12.5 -3
Zsámár Panna Zsámár Panna (0) 1 0 23 0 2 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 1 0 1 3 1 2 0 1 0 0 19.9 104.5 0 0 0
Rozmán Lilla Anna Rozmán Lilla Anna (6) 4 22 0 1 0 1 1 100 0 3 0 2 4 50 1 0 1 0 2 2 4 1 0 1 53.4 102.3 28.6 20 2
Koch Dóra Koch Dóra (5) 0 16 0 0 0 0 0 0 0 3 0 0 0 0 2 1 3 0 1 1 0 1 0 0 31 95.7 0 0 0
Kovács Kitti Regina Kovács Kitti Regina (97) 2 15 0 4 0 1 1 100 0 0 0 0 0 0 2 1 3 0 2 3 0 0 0 1 18.5 90.5 20 20 -1
Csoma Petra Csoma Petra (0) 2 12 0 0 0 0 0 0 0 1 0 2 2 100 2 0 2 2 2 3 1 0 0 1 52.4 85.2 50 0 4
Szeitl Vanessa Szeitl Vanessa (7) 0 4 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 0 1 0 0 0 0 0 144.2 0 0 -1
Kovac Vivien Kovac Vivien (0) 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 114.9 0 0 0
Kiss Lili Emese Kiss Lili Emese (0) 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0
35 200 2 22 9.1 5 10 50 4 21 19 9 14 64.3 17 6 23 7 19 21 15 5 0 5 48.6 119.2 29.6 24.5 19

Dobástérkép

DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós

eredmény alakulása

Legnagyobb vezetés 54 3
Legtöbb egymás után szerzett pont 16 5
Vezetés váltás 2
Egyenlő eredmények száma 1
Csapat vezetési ideje 37:43 01:15
CSAPAT %
2p köz.
DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
56%
9%
2p ktáv.
DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
38%
50%
3p táv.
DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
32%
19%
1p bünt.
DVTK HUNTHERM
BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
77%
64%
DVTK HUNTHERM BKG-PRIMA NATURA Szigetszentmiklós
Szerzett labda 14 7
Eladott labda 10 19
Lepattanó 50 23
Gólpassz 22 5
Fault 15 21
VAL 146 19